ZalaZONE Innovációs Nap kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: ZalaZONE Innovációs Nap
ZalaZONE innovációs nap
A győri Széchenyi István Egyetem meghatározó részvételével rendezték meg Közép-Európa legkorszerűbb tesztpályáján a III. ZalaZONE Innovációs Napot, amelyen az intézmény bemutatta legfrissebb autonómjármű- és dróntechnológiákkal kapcsolatos kutatási és fejlesztési eredményeit. Az eseményen megalakult a Magyar Tudományos Akadémia észak-dunántúli regionális szervezetének Járműipari Munkabizottsága, amelynek elnöke dr. Szauter Ferenc, a győri egyetem Járműipari Kutatóközpontjának központvezetője lett.
Cikkgyűjtő
További híreink
Továbbra is Christian Klein az SAP első embere
Az SAP SE bejelentette, hogy három évre, 2028 végéig meghosszabbította Christian Klein vezérigazgatói megbízatását és igazgatótanácsi tagságát. A társaság egyúttal meg is erősítette Klein szerepét, az Igazgatóság elnökévé nevezve őt ki, korábbi szóvivői státusza helyett.
Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció
Komoly szakmai kritériumok alapján választotta ki a világ 250 legjobb EdTech cégét a TIME magazin és a Statista. A hétezer cégből két pillérre – a pénzügyi erősségre és az iparági hatásra – épülő pontrendszer alapján állították össze a listát, amelyen a magyar Xeropan az előkelő 35. helyet szerezte meg, az európai cégek között pedig a 11. lett és egyben az egyetlen magyar vállalat a nemzetközi ranglistában.